A 19. század közepén az Egyesült Államokban nem volt népszerűbb kártyajáték a Euchre-nél. A kortársak «az összes kártyajáték királynőjének» nevezték, és az ország minden szegletében — Pennsylvania farmjaitól a Mississippin közlekedő gőzhajókig — mindenütt Euchre-partikat játszottak.
A Euchre kártyajáték története
Hogyan lett a Euchre amerikai jelenség
A Euchre jóval azelőtt megjelent, hogy meghódította volna Amerikát. A legtöbb történész egyetért abban, hogy a játék az elzászi Juckerspielből ered — így nevezték azt a kártyajáték-változatot, amely a 18–19. században volt népszerű. Maga a játék neve a központi lapjára utal — a bubira, amely a legmagasabb helyet foglalja el az aduk között. Valóban, a Euchre kulcsfontosságú sajátossága a két legerősebb adu, mindkettő bubi (más néven «bower», a német Bauer — paraszt szóból). Az adu színű bubi, a right bower, a legerősebb lap. Utána következik a left bower — a másik azonos színű bubi. Ez a részlet nyilvánvalóan a német játékokból származik: például a németek kártyaszótárában a Bauer régóta a bubit jelentette, nem csupán a parasztot. Figyelemre méltó, hogy a Euchre-ben a szerény bubi üti a királyokat és ászokat, mintegy «trónfosztást» végrehajtva a nemesség ellen — ahogy a 19. századi megfigyelők tréfásan megjegyezték.
A játék első dokumentált említése valószínűleg a 19. század elejéről származik. Az Oxford English Dictionary adatai szerint már 1810-ben említést nyert az Eucre a korabeli népszerű kártyaszórakozások között. 1829-ben pedig az angol színész és író, Joseph Cowell a Mississippin tett utazása során találkozott egy titokzatos Uker nevű játékkal egy Louisville-ből New Orleansba tartó gőzhajón. Élményét sok évvel később, 1844-ben publikálta, és ezt a feljegyzést tekintik az egyik legelső amerikai Euchre-leírásnak.
Az 1820-as évektől a Euchre gyorsan gyökeret vert az Újvilágban. A játékot európai telepesek hozták magukkal, elsősorban német ajkú bevándorlók — Elzászból (amely akkor Franciaországhoz tartozott, de megőrizte német kultúráját) és Németország más vidékeiről. Vannak elképzelések, hogy a játék Anglián keresztül is eljuthatott — például kedvelték Anglia délnyugati részén, Cornwallban és Devonban, ahol hasonló játékok a napóleoni háborúk francia hadifoglyaitól terjedtek el. Ám az Egyesült Államokban vált a Euchre igazán híressé. A 19. század első felében a keleti államoktól a Középnyugatig terjedt. Már az 1850-es évekre a Euchre gyakorlatilag Amerika nemzeti kártyajátékává vált. Népszerűsége rohamosan nőtt ezekben az évtizedekben — nem véletlen, hogy 1877-ben azt írták: «egyik másik otthoni játék sem volt annyira kedvelt az Egyesült Államok hatalmas területén, mint a Euchre».
Különösen erősen gyökeret vert a Középnyugaton, olyan államokban, mint Ohio, Indiana, Michigan és Illinois. Később ezt az Egyesült Államok középső sávját még «Euchre Belt»-nek is nevezték — annyira erős volt ott a Euchre-hagyomány minden családban. Mindenhol játszották: a városi szalonoktól a falusi vásárokig. Az amerikai polgárháború (1861–1865) kezdetére a Euchre-t már kívülről ismerték — beleértve a katonai táborokat is. A hosszú pihenők során az északi és a déli katonák kártyáztak — legtöbbször Euchre-t. Az amerikai polgárháború idején a játék szorosan beépült a katonai mindennapokba. A veteránok visszaemlékezése szerint «néha még az ebédet is elhalasztották egy parti kedvéért». A katonák számára ez olyan megszokott társ volt, mint a bogrács a tábortűznél vagy a köpeny a vállakon.
Az első szabályok és a dzsóker megjelenése
A Euchre először az 1840-es években jelent meg a sajtóban. 1844-ben Philadelphiában megjelent Thomas Matthews The Whist Player’s Hand-Book című kézikönyve, amely először tartalmazta az új játék szabályait — akkoriban hol Ukernek, hol Euchre-nek nevezték. 1845-ben a Euchre bekerült egy amerikai játékkönyvbe, amelyet «amerikai Hoyle»-nak hívtak — a brit eredeti, a 18. századi Hoyle’s Games mintájára. Fokozatosan a szabályok egységesültek, és 1850-ben napvilágot látott az első, teljes egészében a Euchre-nek szentelt könyv. A korai játékkalauzokban rövidített kártyapaklit használtak — legtöbbször 32 lapot, hetestől ászig. Idővel azonban még rövidebb változat vált elterjedtté — 24 lap: kilencestől ászig minden színből.
Érdekes, hogy a dzsóker kezdetben nem szerepelt a pakliban. Maga a «joker» szó még nem létezett — minden szükséges lap megvolt a szabványos pakliban, ahol az adu bubi (right bower) volt a legerősebb kártya. Az amerikai játékosok azonban, akik híresek voltak újítási kedvükről, a század közepén úgy döntöttek, hogy hozzáadnak egy szokatlan «adu fölötti adut» kedvenc Euchre-jükhöz. Kezdetben egy furfangos megoldást alkalmaztak: a paklihoz egy tartaléklapot adtak, szín nélkül — az úgynevezett üres lapot, amelyet a gyártók néha reklám vagy nyomtatási próba céljából mellékeltek. A játékosok új értelmet adtak neki, és különleges fő aduként használták — «a legjobb bowerként». Először 1868-as szabályokban említik ezt a kiegészítő adut, bár a történészek szerint a gyakorlatban már az 1850-es években alkalmazták ezt az «üres» lapot a Euchre-ben. Idővel ebből önálló lap nőtt ki — a dzsóker.
A döntő lépést a kifejezetten erre a szerepre nyomtatott lapok megjelenése jelentette. 1863-ban Samuel Hart kártyakiadó kiadta az első illusztrált dzsókerkártyát «Imperial Bower» néven. Egy oroszlán volt rajta ábrázolva barlangban a felirattal: «This card takes either Bower» — azaz «Ez a lap bármelyik bowert üti». Ettől a pillanattól kezdve a kiegészítő lap szilárdan bekerült a Euchre-paklikba, és soha többé nem hiányzott belőlük.
Más gyártók is átvették az ötletet, és a 19. század végére minden amerikai kártyapakli tartalmazta a dzsókert. Érdekes, hogy a korai «legjobb bowereken» Hartnál és másoknál nem bolond szerepelt — a rajzok nagyon különbözőek voltak, az oroszlántól a tigrisig. Csak az 1880–1890-es években nyerte el a dzsóker a megszokott bohóc kinézetét. Ami a nevét illeti, a «joker» szó a «Euchre»-ből származott: az egyik változat szerint az angolul beszélő játékosok nehezen ejtették ki a Jucker szót, ezért a maguk módján alakították át. Akárhogy is, az 1880-as évekre a kiegészítő dzsóker már minden új pakliban szerepelt, amelyet a legnagyobb kártyagyárak adtak ki. Például a híres United States Playing Card Co., amelyet 1867-ben alapítottak, az 1880-as évektől kezdve két dzsókert is mellékelt a Bicycle standard paklijaiba. A dzsóker a Euchre-nek köszönheti megjelenését — nem véletlen, hogy a játékban betöltött szerepét egyenesen «legfőbb aduként» határozzák meg, amely minden más lapnál magasabb.
Gőzhajókon és szalonokban: a Euchre aranykora
Ha a Euchre szülőföldje a békés farmközösségek voltak, valódi hírnevét sokkal nyüzsgőbb környezetben szerezte. Az 1830–1860-as években Amerikában nem volt olyan folyami hajó, ahol esténként ne játszottak volna Euchre-t. A híres Mississippin közlekedő gőzhajókon, amelyek St. Louistól egészen New Orleansig jártak, szenvedélyesen játszottak, olykor pénzben is — elég csak Mark Twain utalásaira a hajókon kártyázó játékosokra. Twain maga, fiatal riporterként az 1860-as években a Vadnyugatra utazott, és leírta, hogyan építettek este kunyhót a Tahoe-tó partján az erdőben, és «végtelen Euchre-partikat játszottak, amíg a kártyák annyira össze nem piszkolódtak, hogy felismerhetetlenné váltak». Utazása egy másik jelenetében Twain három elválaszthatatlan barátot figyelt meg egy óceánjáró fedélzetén — ők éjjel-nappal Euchre-t játszottak, miközben egész üvegnyi tiszta whiskyt fogyasztottak el, és «a legboldogabb embereknek tűntek, akiket valaha láttam».
A Euchre az amerikai határvidék életének szerves részévé vált. A kaliforniai aranylelőhelyeken a bányászok az estéket kártyázással töltötték, a civilizáció határán lévő cowboy-szalonokban a kártyák csattogása nem volt ritkább, mint a lövések zaja. Egy szalonban folyhatott pókerparti, de sokkal gyakrabban baráti Euchre, hiszen ehhez csak négy ember és fél pakli kellett, a parti ideje pedig jóval rövidebb és vidámabb volt, mint az elhúzódó pókeré. Minden kocsmában, minden fogadóban és minden helyőrségi városkában a 19. században lehetett Euchre-játékosokkal találkozni — annyira elterjedt lett. A játék egyszerűségével, gyorsaságával és csapatszellemével vonzotta az embereket: kettő kettes ellen igyekezett legalább három ütést vinni az ötből, míg egy különösen merész játékos akár «egyedül is játszhatott» partner nélkül mindenki ellen. A szenvedély, a csapatszámítás és a gyors tempó — mindez a Euchre-t tette a különböző társadalmi rétegek kedvelt szórakozásává.
Érdekes, hogy a 19. század végére a Euchre a legelőkelőbb szalonokba is eljutott. A játék, amely korábban a határvidékkel társult, divatos társasági szórakozássá vált. Az 1890-es években az Egyesült Államokat elárasztotta a «progreszív Euchre» hulláma — így nevezték azt a különleges tornát, ahol a párok folyamatosan cserélődtek, és az eredményeket összesített táblázatban vezették. Az ilyen kártyaesteket gyakran jótékonysági szervezetek és egyházak rendezték: részvételi díjat szedtek, a győztesek díjakat kaptak, a bevételt pedig jótékony célokra fordították. 1898-ban például az újságok egy hatalmas Euchre-tornáról számoltak be New Yorkban: háromezret jegyet adtak el jótékonysági célra, a győztesek pedig értékes ékszereket kaptak. Még írók is nyomot hagytak, megörökítve a Euchre-t az irodalomban: Mark Twain regényeinek hősei rendszeresen játszották, Herbert Wells pedig «Világok harca» (The War of the Worlds, 1898) című tudományos-fantasztikus regényében egy túlélő csoportot ábrázolt, akik a marslakó invázió káoszában Euchre-partikban találtak vigaszt, szenvedélyesen kijátszva a dzsókert az emberiség pusztulásának küszöbén.
A 20. század elejére a Euchre csillaga lassan halványulni kezdett. Divatba jöttek a bonyolultabb szellemi szórakozások — a barátságos Euchre helyét a bridzs vette át, a maga bonyolult kontraktusaival és végtelen kombinációival. A Euchre azonban nem tűnt el: visszatért a gyökereihez, és az egyszerű amerikaiak millióinak kedvenc játéka maradt. Már nem írtak róla az újságok címlapjain, de a Középnyugaton továbbra is játszották — a nagymama konyhaasztalánál, a gyárban szünetben, pikniken vagy a helyi templomban. A szalonok zajától a templomi vásárokig — a Euchre gazdag történelmi örökséget hagyott maga után, és joggal tekintik az Egyesült Államok történetének egyik legnépszerűbb kártyajátékának.
Érdekes tények a Euchre-ről
- Német hatás a terminológiában. Számos Euchre-kifejezés német eredetű. Például a győzelem, amikor az egyik csapat az összes ütést elviszi, «march»-nak nevezik — a német Durchmarsch (teljes menet, áttörés) szóból. A trumfot meghatározó játékost gyakran «maker»-nek hívják — a Spielmacher szóból, ami «játékmester»-t jelent. Ha pedig «euchre-oltak» — vagyis rászedtek a számításokban, és nem engedték megszerezni a minimális ütést— ez a kifejezés a német gejuckert szóból ered, amely szó szerint azt jelenti: «Euchre-ben legyőzött». Innen ered az angol to euchre someone ige is, amely ma is azt jelenti: rászedni valakit, semmivel hagyni, túljárni az eszén.
- A Euchre-t néhány vallási közösségben betiltották. A 19. században a Euchre annyira népszerű volt, hogy egyes amerikai keresztény közösségek szükségesnek tartották korlátozni. A kártyajátékokat, különösen azokat, amelyek a szerencsejátékkal és az úriemberek szórakozásával társultak, gyanakvással figyelték mint potenciális erkölcsi veszélyt. Bár a Euchre nem szerencsejáték a megszokott értelemben, élénk szelleme és szalunbeli népszerűsége miatt a puritán körök «nemkívánatos» listájára került.
- A Euchre különösen népszerű volt a nők körében. Annak ellenére, hogy férfias szalonokhoz társították, a Euchre lett az egyik első kártyajáték, amelyet a nők széles körben és hivatalosan is játszottak. A 19. század végén az előkelő hölgyek úgynevezett euchre luncheons-t rendeztek — délelőtti és délutáni találkozókat harapnivalókkal és kártyapartikkal. Az ilyen eseményekről az újságok is beszámoltak, a győztesek pedig apró ajándékokat kaptak — az ezüst gyűszűktől a díszes brossokig.
- A bower szó egyedülálló nyelvészeti jelenség. A Euchre-ben a legerősebb bubikat jelölő bower kifejezés egyetlen más népszerű kártyajátékban sem fordul elő. Ez a német Bauer — «paraszt, bubi»— angolosított alakja. Érdekes, hogy bár a német játékokban a bubit Bauernek hívták, csak a Euchre-ben kapott különleges aduszerepet, és tartotta meg a kifejezést angol formában. Ez a kifejezés érintetlen maradt még az észak-amerikai kultúrában is, ahol más kölcsönszavak idővel eltűntek vagy alkalmazkodtak.
- A Euchre volt az első játék, amelynek kapcsán az Egyesült Államokban versenytáblázatokat kezdtek közölni. Az 1890-es években a Középnyugat városi lapjai rendszeresen közölték a progresszív Euchre-tornák eredményeit, amelyekben feltüntették a győztesek neveit, a partik állását és még a legjobb lépéseket is. Ez megelőzte a sakk- és bridzsrovatok megjelenését. Így a Euchre lett az első kártyajáték, amely állandó sajtótámogatást kapott a szerencsejáték-konteksten kívül.
A Euchre nem csupán kártyajáték, hanem az élő történelem része. Játszották gőzhajók fedélzetén, katonai sátrakban, viktoriánus házak verandáin és szünetekben a farmokon és gyárakban. Az asztalánál nem volt helye unalomnak vagy egyhangúságnak — csak együttműködésnek, számításnak és szerencsének. Érezhető benne annak a kornak a lehelete, amikor a játék becsület és szórakozás kérdése volt, a kártyák pedig ürügyet adtak az összejövetelre.
Sajátítsa el a szabályokat, érezze a ritmust, és tegye meg az első lépést. A Euchre kezdetben egyszerű, de minden parti mögött egy egész történet rejlik — döntésekről, bizalomról és aprólékos számításról. Meggyőződésünk, hogy amint elmerül a játékban, megérti, miért marad továbbra is élő klasszikus, amelyet nem felejtenek el.